kalocsaifuto

 

Tisztelt Intézményvezetők!

 

Ajánljuk az iskolások számára

— a zenés rendhagyó óráinkat, ünnepségeinket (A Regős),

— a jeles napokra szóló hagyományőrző
műsorainkat, táncházainkat (Regölő).
/lásd lentebb/

 

A REGŐS

ZENÉS RENDHAGYÓ ÓRÁK ÉS MŰSOROK
ISKOLÁK ÉS RENDEZVÉNYEK SZÁMÁRA

ZENÉS IRODALOM-, TÖRTÉNELEM- ÉS ÉNEKÓRÁK,
ZENÉS ÜNNEPI MŰSOROK GITÁRKÍSÉRETTEL:

MEGZENÉSÍTETT VERSEK, NÉPDALOK, TÖRTÉNELMI DALOK ÉS SZÍNPADI MŰVEK ALAPJÁN.

AZ ÉVKÖR JELES NAPJAIRA AJÁNLOTT HAGYOMÁNYŐRZŐ, ZENÉS, NÉPTÁNCOS MŰSOROK, FOGLALKOZÁSOK.

Magyar- és történelemszakos tanárként gitárkísérettel zenés foglalkozásokat, műsorokat és rendhagyó órákat tartok minden korosztálynak a fővárosban, országszerte és határokon túl is, és fellépek rendezvényeken, ünnepségeken. Citerán és zongorán, orgonán is kísérem magam, ha a műsor megkívánja, és lehetőség van rá. Hegedűs zenész társam is meghívható valamint a néptáncoktató énekesnőnk is, és még a mélyhegedűs brácsás és a nagybőgős is: igazi népzenekar, főként táncházas műsorokhoz. A "Magyarnak maradni" és  "A költő visszatér" c. műsoraimra a világzenei felállású Áldás Együttesünk is meghívható. A kisiskolásoknak és óvodásoknak ajánlom még a jeles napokra a hagyományőrző néptáncos műsorainkat: www.aldasegyuttes.hu/ovi

IRODALOMÓRÁK

1. A középkori magyar irodalom: Ének Szent László királyról – 1450-ből, Szendrői névtelen, Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Bornemisza Péter, Zrínyi Miklós, kuruc költészet (Thököly haditanácsa, Vak Bottyánrul való ének, Rákóczi-nóta, Csínom Palkó, stb), Csokonai Vitéz Mihály
2. Kuruc dalköltészet.  A) Buzdító dalok
3. Kuruc dalköltészet   B) Bujdosó nóták
4. Petőfi Sándor
5. Arany János - A walesi bárdok, Szondi két két apródja, Vörös Rébék, Rege a csodaszarvasról, Süvegemen nemzeti szín rózsa, Koldusének, Él-e még az Isten?, Magányban
6. Ady Endre
7. Nyugatosok - Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula,Tóth Árpád
8. József Attila - kisebbeknek
9. József Attila - nagyobbaknak
10. Nagy László
11. Weöres Sándor - kisebbeknek
12. Weöres Sándor - nagyobbaknak
13. Századunk lírikusai
14. Kortársaink
15. Népköltészet - népdalok
16. Népballadák -  Kőmíves Kelemenné,  Fehér Anna balladája, stb.
17.
 A kőszívű ember fiai (a Jókai Mór és Petőfi Sándor versei  alapján készített zenemű)
18. Gyermekversek: XX. századi és kortárs költők megzenésített versei alapján. 
19. A költészet napja
20. Szendrey Marót Ervin: ISTEN-ÁLDÁS – Költeményeim, dalaim 2000-ből  (zenés könyvbemutató)
21.
 Szendrey Marót Ervin: A FÉNYKOR HAJNALÁN – Bölcseleti költemények – 2005 (zenés könyvbemutató)

TÖRTÉNELEMÓRÁK

1. Atilla - Isten kardja  (Szörényi Levente és Lezsák Sándor rockoperája alapján)
2. Honfoglalás – Honegyesítés (ünnepi műsor)
3. István, a király (Szörényi Levente rockoperája alapján)
4. Itt élned, halnod kell (ezeréves történelmünk a zenés történelmi játék alapján)
5. Törökvilág – a végvári vitézek dicsérete.  A nándorfehérvári diadal 450. évfordulójára  (korabeli versek alapján)
6. Kurucvilág (korabeli dalok alapján)
7. Reformkor – Forradalom  – Szabadságharc. A korszak költőinek versei és népszerű katonadalok alapján
8. A költő visszatér (a Kormorán együttes rockoperája Páskándi Géza drámája és Petőfi Sándor versei  alapján - a hősökhöz méltó megemlékezés az 1848-49-es szabadságharcról)
9. A kőszívű ember fiai  (Jókai Mór regénye nyomán, Tolcsvay Béla és Tolcsvay László zenés játéka alapján)
10. Hiszek Magyarország feltámadásában – a két világháború és a trianoni csonka Magyarország dalai
11. Magyarnak maradni (magyar évezredek zenés történelmi tablója)

ÉNEKÓRÁK

1. Népdalcsokor
2. Más népek dalai
3. Afrika zenéje
4. Latin-amerikai zene
5. Amerikai négerek zenéje
6. Halász Judit
7. Vitai Ildikó 8.Tolcsvay Béla 9. Sebő Ferenc 10. Dinnyés József 11. Omega 12. Illés 13. Fonográf 14. Kormorán 15. Kaláka 16. 100 Folk Celsius 17.Bojtorján 18. Magyar rocklegendák 19. Világslágerek 20. Beatles 21. Zenetörténeti csemege: Gandharva Véda - a Természet zenéje. Zenehallgatás  és ismertető előadás ezen ősi hagyományokra épülő indiai zenéről

ZENÉS MŰSOROK SZÍNPADI MŰVEK, FILMEK ALAPJÁN

(A történetek áttekintése a legszebb dalok segítségével)
1. Hair
2. A nyomorultak
3. Jézus Krisztus Szupersztár
4. Atilla, Isten kardja
5. István, a király
6. A költő visszatér
7. Kőmíves Kelemen
8. Magyar Mise 
9. A Napfényfia
10. Szerelmem, Istenem, Nemzetem (népopera)

ÜNNEPI MŰSOROK

(E műsorok a tanulókkal közösen is elkészíthetőek)
1. Nőnap
2. Anyák napja
3. Gyermeknap
4. Pedagógusnap
5. Március 15. (Megzenésített versek)
6. Március 15. (A költő visszatér c. rockopera alapján)
7. Mikulásnap
8. Karácsonyi ünnepség kicsiknek
9. Karácsonyi ünnepség nagyoknak
10. Farsang 
11. Szalagavató bál
12. Ballagás
13. Évzáró
14. A Víz napja
15. A Föld napja
16. Madarak és fák napja

ZENÉS NAPKÖZIS FOGLALKOZÁSOK, ZENÉS MŰSOROK GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TÁBOROK SZÁMÁRA

 

 


 

REGÖLŐ

ÓVODAI MŰSOROK - NÉPI HAGYOMÁNYŐRZŐ,
ZENÉS, NÉPTÁNCOS FOGLAKOZÁSOK

Magyar nyelv-, irodalom- és történelemszakos tanárként és költőként gitárkísérettel zenés foglalkozásokat, műsorokat tartok a fővárosban és országszerte óvodásoknak és kiskolásoknak a hagyományos népi gyermekdalok, népi játékok és megzenésített versek alapján, legtöbbször zenész társaimmal együtt. Én citerát és más népi hangszereket is használok. Legtöbbször hegedűs és brácsás (mélyhegedűs) kísérőimmel játszunk együtt, sőt alkalmanként a nagybőgősónk is jön, sőt a néptáncos, népdalénekesnőnk is. Megmozgatjuk a gyerekeket valamilyen jeles ünnepi naphoz kapcsolódó keretjáték révén: közösen dalolunk, tapsolunk, muzsikálunk, játszunk, lovagolunk, táncolunk. Legtöbbször negyedórás-félórás néptánctanítással, táncházzal, nagy vigassággal zárjuk a találkozót. Nagy létszám esetén egymás után két műsort is vállalunk.

Egész éves műsorajánlatunk:

A műsorok részletes leírásához kattintson a kiemelt címekre!

  1. Szüreti mulatság
  2. Mihály-napi vásár – pásztorünnep
  3. Dióverő ünnep
  4. Gyümölcsszedés nótázva
  5. "Itt van az ősz, itt van újra."  Megzenésített verses, csöndesebb, meghittebb őszi műsor, fölhasználva néhány népdalt, mondókát, népi gyermekjátékot, és persze itt sem maradhat el egy kis táncház.
  6. Vásározás és látogatás nagyapó és nagyanyó tanyáján. Mihály-napi vásár és egyéb nevezetes vásár kapcsán is eljátszható keretjáték – kilovagolunk nagyapó és nagyanyó tanyájára, segítünk nekik a veteményes kertben, az állatok körül s a konyhában, sütünk a kemencében kenyeret, kalácsot, cipót, lepényt, perecet, kifliket, zsömléket – összegyűjtünk mindent, amit ki lehet vinni a piacra, a vásárba, aztán a piacon a keresett pénzen veszünk nagyapónak s nagyanyónak vásárfiát – kalapot, bicskát, kendőt, kötényt, papucsot  és amit kérnek, Daltanulás, óvodazenekar, néptánc. A Kitrákotty-mese eljátszása itt elmaradhatatlan, és például a Beültettem kis kertemet című csodaszép dal és körjáték is, ami a virágárus kislány és kérőjének dala és versenyfutása.
  7. Márton-napi műsor. A sok helyen még élő Márton-napi néphagyományok fölelevenítésével történő keretjáték és a végén össznépi vigadalom.
  8. Táncház. Lehetséges egyórás, játékos táncházat tartani, a gyerekek bírják… – bemelegítés, ritmusgyakorlatok, daltanulás, körláncban tánclépéstanulás, táncos játékok, páros csárdás, kígyózó táncok, össznépi vigasság
  9. Mikulás-nap. Ez közösen is megrendezhető a meghívott mikulással.
  10. Lucázás és adventi éneklés – Luca-nap (Dec. 13. )
  11. Betlehemezés és adventi éneklés – Betlehemes játék
  12. Regölés – Regős játék
  13. Adventi műsor: lucázás, betlehemezés, regölés
  14. Karácsonyi műsor
  15. Háromkirály-járás:  a Háromkirályok ünnepe (Vízkereszt, január 6.)
  16. Balázsolás — Balázs-áldás, Balázs-járás (Február 3. — Balázs napja és a torokfájástól megmentő Szent Balázs doktorunk napja)
  17. Farsangi műsor. Egyeztetve az óvónőkkel: ha kell, igazodunk az álarcosbálhoz, vagy eljátsszuk az állatok farsangját, megjelenítve az ő mozgásukat. Óvodazenekart alakítunk, majd nagy táncvigasságot csapunk. Néptáncház élő zenére.
  18. Télbúcsúztató — tavaszköszöntő. Nyisd ki Isten kis kapudat! (Naphívogató, napcsalogató varázsdal), stb.
  19. Március 15. Nemzeti ünnepi műsor. A 48-as forradalom és szabadságharc megidézése keretjátékban. Megelevenítjük Petőfi és Kossuth korát, sok mozgással, lélekemelő módon.
  20. A Víz Világnapja (március 22.)
  21. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja (március 25.)
  22. Húsvéti műsor. Dramatizált játék népünk hagyományai szerint. A lányok és a fiúk fölkészülése az életre.
  23. A Föld Napja (április 22.) – a csodálatos Természet. Környezet- és életvédő kirándulást játszunk el.
  24. Szent György-nap (április 24.)
  25. Majális (május 1.) – A májusfaállítás.
  26. Madarak és Fák Napja: természetvédő, állatokat megidéző játékos zenés műsor táncházzal.
  27. Pünkösd: bájos pünkösdi játékokkal, királylányválasztással, gyönyörű dalokkal, táncházzal.
  28. Ünnepi műsorok (Nőnap, Anyák napja, Gyermeknap, Évzáró – ballagás: búcsúztató és nyárköszöntés).
  29. Gyermeknap: vidám, mókás dalok, játékok és táncház: páros csárdás tánc, legényes, kígyózó táncok és össznépi örömtánc
  30. Pedagógusnap ("Rejtelmek ha zengenek...") — Felnőttműsor: a kisdedóvók köszöntése. Óvónők, óvóbácsik, dajkák, oktatók, tanárok számára ajánlott zenés köszöntő műsor: népdalok, sikerdalok, énekelt versek (Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Nagy László, Weöres Sándor, stb.) alapján. Meg is énekeltetjük az ünnepelteket. Egy kis táncos bemutató után meg is táncoltathatjuk az óvónéniket.
  31. Nyárköszöntő — mókás, táncos műsor: "Irány a Balaton!". Sátoros táborozás a vízparton. Drámapedagógiai, közösségteremtő, mozgásra serkentő, sportra, edzésre nevelő "vizes" keretjáték, melyben most nem lovagolunk, hanem megtanulunk kerékpárral közlekedni, lekerekezünk a Balcsira, ott megtanuljuk, hogyan kell sátort verni, és velem, mint úszásoktatóval kezdődik az úszólecke. Vízi játékokat játszunk és vízipisztolyozunk is. A balatoni halacskáknak s madaraknak adunk enni, vízibiciklizünk, csónakban, kajakban, kenuban egyszerre evezünk, és még hajóra is szállunk. Megtanulunk mentőcsónakkal kimenteni bajbajutottakat. Tehát vízparti nyaralást elevenítünk meg, és tavakhoz, folyókhoz kapcsolódó dalokat énekelünk. Persze ez a játék is táncvigassággal zárul – vízparti táncpartival – de nem ugri-bugri, lötyögős tánccal, hanem magyar páros tánccal, csárdással (a gyerekeknek ez óriási élmény mindig), a végén pedig kígyózó táncokkal, "vízparti felvonulással".
  32. Zenés történelmi barangolás a magyar régmúltban (Honfoglalás – honegyesítés, korabeli hun-magyar mondák, szent királyaink és királylányok, az igazságos Mátyás király, törökvilág Magyarországon, harcok a török félhold és az osztrák kétfejű sas ellen, a hős kurucok és a 48-as honvédek harcai.
  33. Népszerű gyermekdalok neves hazai előadók műsoraiból (Halász Judit, Vitai Ildikó, Sebő Ferenc, a 100 Folk Celsius együttes és mások dalai ). Weöres Sándor és más magyar költők versei alapján.
  34. Kalandozás a hangszerek birodalmában. Közösen dalolunk, s közben a gyerekek is megszólaltathatják a hangszereket. Gitár, citera, orgona, szintetizátor, hegedű, furulya, nádsíp, körtemuzsika, vizicsibesíp, cserépkürt, xilofon, dobok, ütőhangszerek. "És most következik a mi ovis zenekarunk..." (A gyermekek is részt vesznek a muzsikálásban ütőhangszerekkel. Ritmustanítás: taps, ütőfa, dob, csörgő, lábdobogás, tánclépések)
  35. "Perdüljünk táncra!" Gyermektáncház. Közös dalolással kísért néptánctanítás, bál és nagy vigadalom.

A remélt közös varázsolást és találkozást kívánva, üdvözlettel:

Szendrey Marót Ervin

Isten-áldás!


 kalocsaifuto

 

Tisztelt Intézményvezetők!

Az egész tanévre kínáljuk a jeles napokra kidolgozott
zenés, táncos műsorainkat, táncházainkat,
foglalkozásainkat, keretjátékainkat,
rendhagyó iskolai óráinkat.


Üdvözlettel:

szendrey marot ervin
Szendrey Marót Ervin
és az Áldás Együttes

www.aldasegyuttes.hu
06 70 422 3341

"Áldás és napsugár"
 

tulipan

 

Kidolgozott műsoraink

A részletes leíráshoz kattintson a műsor címére vagy a képre!

 

Szüreti mulatság
szuretimulatsag

Mihály-napi vásár, vigasság, pásztorünnep
mihaly-napi-vasar

Állatok világnapja (okt. 4.)
Állatok világnapja

Dióverő ünnep
diovero

Gyümölcsszedés nótázva
gyumolcsszedes

"Itt van az ősz, itt van újra"
ittvanazosz

Vásározás és látogatás nagyapó és nagyanyó tanyáján.
Mihály-napi vásár és egyéb nevezetes vásár kapcsán is eljátszható keretjáték – kilovagolunk nagyapó és nagyanyó tanyájára, segítünk nekik a veteményes kertben, az állatok körül s a konyhában, sütünk a kemencében kenyeret, kalácsot, cipót, lepényt, perecet, kifliket, zsömléket – összegyűjtünk mindent, amit ki lehet vinni a piacra, a vásárba, aztán a piacon a keresett pénzen veszünk nagyapónak s nagyanyónak vásárfiát – kalapot, bicskát, kendőt, kötényt, papucsot és amit kérnek, Daltanulás, óvodazenekar, néptánc. A Kitrákotty-mese eljátszása itt elmaradhatatlan, és például a Beültettem kis kertemet című csodaszép dal és körjáték is, ami a virágárus kislány és kérőjének dala és versenyfutása

Márton-napi vigasság
A sok helyen még élő Márton-napi néphagyományok fölelevenítésével
történő keretjáték és a végén össznépi vigadalom.
marton-nap

Táncház
Lehetséges egyórás, játékos táncházat tartani, a gyerekek bírják… – bemelegítés, ritmusgyakorlatok, daltanulás, körláncban tánclépéstanulás, táncos játékok, páros csárdás, kígyózó táncok, össznépi vigasság.

Mikulás-napi műsor
mikulas-nap

Lucázás
és adventi éneklés. Luca-nap (Dec. 13.)
luca-nap

Betlehemezés
és adventi éneklés. Betlehemes játék
betlehemezes

Regölés
jókívánság-varázslatok és adventi éneklés
regoles-es-adventi-enekles

Karácsonyi műsor
karacsonyi-unnepkor

Háromkirály-járás:
a háromkirályok ünnepe (Vízkereszt, január 6.)
haromkiraly-jaras

"Száncsengő"
Vadetetés az erdőben — vidám téli műsor
szancsengo-vidam-teli-musor

Balázsolás
Balázs-áldás, Balázs-járás (Február 3. — Balázs napja és a
torokfájástól megmentő Szent Balázs doktorunk napja)

balazsolas

Farsangi műsor
farsang

Télbúcsúztató — tavaszköszöntő
Télbúcsúztató — tavaszköszöntő

Március 15. - nemzeti ünnepi műsor
marc15

A víz Világnapja: március 22.
viz napja

Húsvéti műsor 
Télbúcsúztató — tavaszköszöntő

Madarak és fák napja
Természetvédő, állatokat megidéző játékos zenés műsor táncházzal
Madarak és fák napja

Pünkösd
bájos pünkösdi játékokkal, királylányválasztással,
gyönyörű dalokkal, táncházzal

Pünkösd

 

*

Részletek műsorainkból
(videók, képek)

 

Március 15-ei nemzeti ünnepi műsor részletei: 

 2-film 3-film 

 

Óvodai farsangi bál — 2015
http://www.youtube.com/playlist?list=PLytOfd4tLph2evDDK_iKviCe-WR-1VcOy
farsangi musor kep01

Kiszebábégetés Kispesten az Áldás népi együttessel

Óvodai farsang kispesten — 2015 (Áldás népi együttes)
https://www.youtube.com/watch?v=HzfUYTynoo4

Gyermekműsor, táncházzal (Áldás népi együttes)
https://www.youtube.com/watch?v=szT8t5Zr4nc

Áldás Együttes (Hangszerek bemutatása)
https://www.youtube.com/watch?v=JCSx-0EEa0g

Áldás Együttes — 2014
https://www.youtube.com/playlist?list=PL38yznOaSxl

 

Képek az egyik 2015-ös nemzeti ünnepi fellépésünkről

2015 marc15 01

Sommer Ferenc, Molnár Árpád Zoltán, Kasza Krisztina, Szendrey Marót Ervin

 

2015 marc15 02

"Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot!" — páros csárdás

 

Képek az egyik nemzeti ünnepi fellépésünkről: 2014

02 Szendrey Marót Ervin - Március 15. - 2014

kattintson ide a képek megtekintéséhez!

 

"A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez!"

 

Szendrey Marót Ervin
és az Áldás Együttes

www.aldasegyuttes.hu
06 70 422 3341

 

 

Részletes óraleírásaink, kidolgozott műsoraink:
www.aldasegyuttes.hu/ovi/

 

Tulipán

Zenei ízelítőül letölthető dalaink:

Kattintson a dalok címére!

Nyisd ki rózsám kapudat (Bújj, bújj zöld ág)
Még azt mondják nem illik
Harangoznak a toronyban
Tavaszi szél vizet áraszt


Küldünk továbbá egy kis ízelítőt korábbi műsorainkból:

Szüreti mulatságok:

youtube-szervin01 youtube-szervin03.jpg youtube-szervin04.jpg
youtube-szervin05.jpg szureti-mulatsag-kicsiknek szureti-mulatsag-nagyobbaknak

Táncház és lemezajánló:

Ovis néptánc plakát

NÉPTÁNCSZAKKÖR, TÁNCHÁZ

Az időpont kijelölése természetesen
közös megállapodás alapján történik

thumb aldas hazam borito kicsi

SZENDREY MARÓT ERVIN:
A MAGYAR NEMZETI ZENE EMLÉKKÖNYVE
(320 oldalas színes képes album)

ÁLDÁS EGYÜTTES – I. – „ÁLDÁS, HAZÁM!”
(60 perces CD)

thumb aldas hazam lemez kicsi

thumb magyar lelek borito es hatlap

MAGYAR LÉLEK
48 MAGYAR DAL

64 perces CD, 100 oldalas kísérőkönyvvel, a dalok szövegével, akkordkísérettel és egy, a magyar népdalról szóló tanulmánnyal.

Magyar Lélek borító

Az ízelítőhöz kattintson ide!

A 2008-as és 2016-os "zengőkönyv" megrendelhető az együttes címén:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Üdvözlettel és jó egészséget kívánva:

Szendrey Marót Ervin

Tel: 06 70 422 3341
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.aldasegyuttes.hu
www.aldasegyuttes.hu/ovi/

 

Áldás Együttes - Áldás, Hazám!

aldas egyuttes aldas hazam izelito aldas egyuttes aldas hazam magyar hitvallasunk aldas egyuttes aldas hazam gyuljal gyuljal csillagunk