Műsorok:

Szövegközi kép 2

Március 15. — nemzeti ünnepi műsor

Szövegközi kép 4          Szövegközi kép 2          Szövegközi kép 3

Képek:

kattintson a képekre a nagyobb nézethet.

 

 

Minden gyermek bevonásával, tevékeny közreműködésével elevenítjük meg az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc korát – a legnemesebb érzéseket s eszményeket ébresztve s erősítve bennük: mint a hazaszeretet, a közösségiség, az összefogás, együttműködés öröme, az együttérzés, a bátorság, a tettrekészség, segítőkészség.

Szereplők: az énekes, zenész tanárbácsi – és alkalmanként egy hegedűs vagy nagybőgős népzenész.
Lehetőség szerint készülnek a gyerekek e napra: pl. kokárdakészítés, huszárcsákó-, pártakészítés, zászlószínezés, papírkardkészítés, paripabáb: a ló nyaka és feje – és ünneplő ruha, fehér ing, ha lehet.

Mint magyar nyelv-, irodalom- és történelemszakos tanár az óvodások életkorának megfelelően, velük végig együtt cselekvésben vezetem az ünneplést, amely valójában megrendezett, de soha el nem próbált színdarab, drámapedagógiai játék – általában 45-50 percben. 1994 óta vezetek ilyen ünneplést óvodákban minden évben, a március idusa előtti és utáni napokban, 12-15 műsort két héten belül. A foglalkozást a kiscsoportosok is végig játsszák figyelemmel, lelkesedéssel – a játék felépítéséből adódóan ez nekik természetes is, nem fárasztó, végig figyelmesek, cselekvőek. A játék folyamán folyamatos készségfejlesztés folyik, sokat tanulnak a gyerekek, de mindezt természetesen veszik, mert annyira magával ragadja őket a közösségi játék lendülete, szellemisége, a lelkesültség, a tenni akarás vágya, a közösségiség, a hazaszeretet érzése. A cél: olyan, igencsak ritkán megteremthető, szívhez szóló lelki élménnyel gazdagítani a gyerekeket, amely meghatározó lehet a személyiségfejlődésükben.

Óraleírás

Köszöntjük egymást a gyerekekkel: katonás megjelenéssel toppanok be a terembe – a kopogóssarkú cipőmben, a buggyos ujjú, berakott, fehér, ünnepélyes népi ingemben, a gitárommal a nyakamban lendületesen belépkedek középre, katonásan, büszkén megállok, megemelem kalapomat vagy a huszárcsákómat és köszöntöm a gyerekeket, kérve őket, hogy egyszerre, hangosan visszhangozzák a köszönésemet: „Adjon Isten jó napot!” – ezt követően: „Isten-áldás!” – a gyerekek egyszerre mondják utánam, hangosan, ragyogó szemekkel – ezzel az egymást köszöntéssel rendkívüli ünnepélyes figyelmet teremtek. Bemutatkozom, majd röviden elmondom, hogy milyen célból érkeztem: „hogy megünnepeljük a magyarok legnagyobb ünnepét. – Mikor is ünnepeljük? – Március 15-én. – És mi az ünnep neve? – A magyar forradalom és szabadságharc ünnepe. – Ilyenkor el szokták a magyar emberek énekelni a Magyar Himnuszt (ha az óvónők kérik, eléneklem ővelük, hangszerkísérettel), és mit is énekelünk? – Isten áldd meg a magyart! – Mit jelent az, hogy áldd meg? Mit kérünk a Jó Istentől? Azt, hogy áldja meg a magyarokat, minket, vagyis…. (rávezetem a gyerekeket), hogy segítse meg a magyarokat, áldjon meg, segítsen, védjen meg minket. Hát azért ünnepelünk most, mert megemlékezünk azokról a hős katonákról, a szabadságharcunk segítőiről, akik nagyon-nagyon régen éltek, és akik nemcsak a Jó Istent kérték, hogy segítse meg Magyarországot, hanem ők is segítették bátran, azzal, hogy harcoltak a magyarokat bántó ellenséggel, az idegen katonasággal szemben. És amikor mentek a csatába a hős magyar katonák, a honvédek, azért kérték ám mindig Istenke segítségét, áldását, védelmét, hogy védje meg őket, mert az ellenség katonái nagyon sokan voltak, és veszélyes fegyvereik voltak, és bizony nem minden magyar katona jött haza a csatákból. – Miért nem? (itt kitalálják a gyerekek, hogy meghaltak, és azt is, hogy mitől, milyen fegyverek által). Hát most mi is legyünk bátor, jó magyar kis katonák! Lesztek most ti is velem hős katonák? – Igen! –Megvédjük Magyarországot? – Igen! – Legyünk mi is most a magyar hazát, a magyar hont védő hős honvédek, és kérjük Isten segítségét, áldását, hogy segítsen minket győzelemre a csatában, hogy sikerüljön elkergetni a gonosz ellenséget, és hogy hazajöjjön minden bátor katonánk épségben, élve a családjához, szeretteihez.”

Áldás-áldás, Isten-áldás! – Ez egy négysoros dal első sora, amely dal nagyon egyszerű, csak ezt ismételjük mind a négy sorban – a gyerekek egyből éneklik hangosan, tapsolva, megismételve a négy sort, akkorra már nagyon hangosan tudják énekelni.

Süss fel Nap! – Nagy tapssal elénekeljük az ismert dalt, másodszor pedig módosítjuk a szöveget, mert úgy tudunk szépen varázsolni akármit, ha csak jót mondunk, és nem azt mondjuk, hogy megfagynak, hanem azt, hogy meg ne fagyjanak! Kérjük a napocskát, hogy süssön melegen a magyarokra, ne fagyoskodjanak sehol sem a gyerekek, sem a felnőttek, és az idős nénik, bácsik se, legyen mindig jó idő, ezért úgyis elénekeljük a dalt, hogy a magyaroknak kérünk napsütést, hogy meg ne fagyjanak:

Süss fel Nap a magyarokra!

Süss fel Nap,
Fényes Nap!
Kertek alatt
A magyarok
Meg ne fagyjanak!

Ezután a magyar zászló színeit (mutatom sorban) elsoroljuk, és egyből dallammal énekeljük, ismételgetve – egyből megtanulja mindenki: hangosan éneklik tapssal kísérve.

Piros, fehér, zöld

//: Piros, fehér, zöld,
Ez a magyar föld! :// (4-szer)
Az édes hazánk!

– És mi a mi édes hazánk? – Magyarország! – kiáltják a gyerekek. – Éljen Magyarország! – kiáltom én, majd együtt kiáltjuk.

Pár perces történelmi összefoglaló -- amelyben azt mondom el, hogy miért kezdődött el a magyar szabadságharc – a kiscsoportosoknak is megérthető módon: „Az idegen katonák, akik nem is tudtak magyarul beszélni, elvették a magyar embereknek az ennivalóját: elvitték szekerekkel a búzát, ezért nem tudtak a magyarok őrölni ….. lisztet, így nem tudtak lisztből sütni……. kenyeret. Elvitték a teheneket, nem tudtak a magyarok fejni a gyerekeknek….. tejet. (a gyerekekkel kitaláltatom a válaszokat). Amit csak tudtak és találtak, azt elvitték az ellenséges katonák, és ha valaki nem akart szót fogadni, azt börtönbe zárták. És ha ott sem akart szót fogadni, akkor egyszerűen….. (mutatom a puskával lövő katonát) – Lelőtték (a gyerekek kitalálják). És egyszer csak sok bátor magyar katona azt mondta: Ebből elég volt, nem tűrjük, hogy bántsa a magyarokat az ellenség! Zavarjuk ki az országból az ellenséget! Tudjátok, hogy hívták azt a szakállas bácsit, aki vezette a szabadságharcunkat? Kossuth Lajos, ő volt a szabadságharc vezetője. El is énekeljük nemsokára Kossuth Lajos dalát, a Kossuth-nótát. De először elmondunk egy verset. Volt egy magyar költő, aki olyan lelkesítő verset írt, amivel föllelkesítette, fölbuzdította a magyarokat a harcra, fölbátorított mindenkit, hogy fegyverrel kergessék ki az országból az ellenséget. Ki volt ez a bátor magyar versíró költő? (ezt tudják). Mondjuk el Petőfi Sándor versének első versszakát: Nemzeti dal. (Egyszerre mondjuk a gyerekekkel a szerzőt és a címet is. Megtanuljuk: hogyan esküszünk a szavalat és az ének közben): – Jobb kezünk két ujját fölemeljük, bal kezünket a szívünkre tesszük: „ide bal oldalra a mellünkre, ahol dobog a kis szívünk – és szívünkre tett kézzel megesküszünk, vagyis megígérjük, hogy rabok tovább nem leszünk, vagyis nem fogadunk szót tovább a gonosz ellenségnek, inkább harcolunk ellenük!”
(Ha tudja valamelyik gyermek, akkor elszavalhatja az egész verset, de az első versszak a lényeges. A szavalat után el is énekeljük ezt Tolcsvay László híres feldolgozása nyomán, megismételve, tapsolva is a záró részt: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk,
hogy rabok tovább nem leszünk!”)

Petőfi Sándor: Nemzeti dal (első versszak)

„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”

Tehát „eljátsszuk” szabadságharcot: a forradalmárok után bátor honvédek leszünk.
„És mondjátok meg nekem, gyerekek: hogy ha megint megtámadná a mi édes hazánkat az ellenség – akkor ti is segítenétek megvédeni Magyarországot? Akkor most csapjunk föl katonának, és kergessük el az ellenséget!
– Először találjuk ki, hogy nagyon-nagyon régen, amikor még nem voltak ám autók, és mik nem voltak még? … vonatok, repülők – akkor mivel közlekedtek az emberek, és a katonák is?
– Gyalogosan, lóháton és lovasszekéren.
– Azok a katonák, akik jó lovasok voltak, és jutott nekik ló, azok milyen katonák voltak?
– Lovas katonák.
– Hogy hívták a lovas katonákat?
– Huszárok.
– És akiknek nem jutott ló, paripa, az hogy közlekedett, hogy ment a csatába?
– Gyalog.
– És akkor ő volt a…..
– Gyalogos katona.
– Voltak akik lovasszekéren utaztak, például, akik megsebesültek, de azok is, akik vitték szekéren az ágyúgolyókat. Kik voltak ők?
– Az ágyúsok, a tüzérek.
– Az ágyúknak nagy kerekeik voltak, és azokat is lovak húzták a csatába, mint a szekereket is. Ha meglátták az ellenséget a tüzérek, akkor megállították a lovakat, az ágyúk csövét az ellenség felé fordították, becélozták az ágyút feléjük, beletöltötték az ágyúgolyót az ágyúcsőbe, a kapitány kiadta vezényszót: „Tűz! Tüzelj!” Ekkor az ágyúcső másik végén meggyújtották a puskaport – és durr! Kilőtték az ágyúgolyót az ellenségre!  (ezt el is játszhatjuk: négy-öt fiú vezeti ostorral a szekerét, egyik meglátja az ellenséget, fölkiált: „Ott az ellenség!” Hó-hó kiáltással meghúzzák a gyeplőt, megállítják a szekereket, leugranak róla, az ágyúkat irányba fordítják, beletöltik az ágyúgolyókat, aztán leguggolnak, az egyik vezényel, meggyújtják a tüzet, és durr….).

Lovasiskola
– A legjobb ágyúkat Gábor Áron ágyúkészítő mester műhelyében készítették a szabadságharcban, el is énekeljük a híres nótáját mindjárt, de először pattanjunk lóra és mindannyian vágtassunk ki a csatamezőre, megvédeni az édes hazánkat! Jöttök velem? Lóra pattanunk, és mi leszünk most a hős huszárok, és elkergetjük az ellenséget Magyarország földjéről! Hogy mondja a mondóka?

Hóc-hóc, katona,

Hóc-hóc, katona,
Ketten ülünk egy lóra,
Hárman meg a csikóra!

– Hogy mondtátok? Hányan ülünk egy lóra? – Ketten. – És a csikóra? – Hárman. –Hárman ülünk a kis csikóra? Hát milyen dolog ez? Szegénynek összerogyna a négy kis lába hármunk alatt! Inkább hányan üljünk egy lóra és egy csikóra? – Egyen! Egyedül.
– No, akkor fölugrunk a lovacskánkra, először kicsit leguggolunk, és nagyot ugrunk, pontosan a nyeregbe, nehogy túlugorjál rajta! Hórukk! (nagyot ugrunk egyszerre).

Sarkady Sándor: Fel!

Itt az óra,
itt az óra!
Aki vitéz
fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris,
vitéz volt a nagyapám is!

Hogy mondja a mondás? „Lóra, magyar!” „Lovas nemzet a magyar!” Húzd ki magad! Bátor, délceg huszárok vagyunk, a puskát fölakasztjuk a vállunkra (mindent utánoznak a gyerekek), a pisztolyt betűzzük a derékszíjunkba, másik oldalra a buzogányunkat, ezzel zavarjuk ki az ellenséget az országból, ha nem pucolnak el, ezzel koppintunk a fejükre! A kardunkat becsúsztatjuk a hüvelyébe, és most hirtelen rántsuk ki, és tartsuk az Ég felé! Kiáltsuk hangosan: Hajrá huszárok! Utánam, előre! – Most tegyük vissza a kardot a hüvelyébe, és irányítsuk a lovacskánkat. Mivel irányítjuk? – Kantárszárral. – A kantárszár itt lóg a lovacska nyakában (ha van idő, megtanuljuk a lovaglást, ahogy minden más műsorban is, mert ezt élvezik a legjobban a gyerekek) – Ha meghúzom a kantárszárat balra, merre megy aló? – Balra. – Ha jobbra húzom? – Jobbra. – És ha hátra jól meghúzom? – Hátra (ezt mondják sokan). – De nem megy hátra, hanem mit csinál a ló? – Megáll. – Húzzuk hátra a kantárt és mondjuk, hogy: Hó! A lovacska megáll, fölágaskodik, majdnem lecsúszunk róla, és hogy mondja a ló? – Nyihaha! – Hangosan! – Nyihaha! – No, ilyen nagy nyerítést kérek, ha megérkezünk a csatatérre, ezzel úgy megijesztjük az ellenséget, hogy elpucol, elmenekül az országból! Akkor indulás! Nyelvünkkel csettintve utánozzuk a lódobogást (klakk, klakk), erre mondom lépegetés közben ütemesen: lépés, kocogás, lépés, kocogás. De gyerekek, ez így túl lassú! Tud a ló gyorsabban is menni! Akkor mit is csinál? – Üget. –Ütögessük meg az oldalát, s elkezd gyorsabban ügetni! (erre már ugrálunk) De még gyorsabban is tud a paripánk futni! Akkor mit csinál? – Vágtat! – Kicsit megrúgjuk a sarkunkkal a ló oldalát (utánoznak engem a gyerekek), és erre ő elkezd sebesen vágtázni! (a kantárt tartva fölemelt kezünkkel utánozzuk a vágtát). – Jó, most azt beszéljük meg, hogy hogyan szabad a lóval bánni. Ugye bántani nem szabad, mert az csúnya dolog, és még le is dobhat a ló a hátáról bosszúból! Nekünk csak dicsérni szabad a lovacskát, ha már mi parancsolunk neki és szót fogad nekünk. Úgy dicsérjük, hogy ő nem is csak egy ló, hanem ő egy igazi paripa! Azt énekeljük neki, hogy: Paripám, csodaszép pejkó, Ide lép, oda lép, hejhó!

Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó

Paripám csodaszép pejkó
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vízen át vágtat,
nem adom, ha ígérsz százat!

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a Nap is százszor.

Az első két sort elismételjük párszor, közben rugózunk ütemre. Egyszer csak elkezdem énekelni ezt a verset, majd lelassítunk, és elkezdjük az első két sort ismételni, lassan, majd egyre gyorsabban, ütemre ugrálva, lovagolva, a végén már csak azt kiáltjuk: Gyía, gyía! Gyí, te ló, gyí, te ló! Amikor már száguldunk, megfordulok, és meghúzva a kantárt, elkiáltom magam: Hejhó! A gyerekekkel megismételjük: Hejhó! Fölágaskodik a lovacskánk (fölemelem karjaimat, fölfelé nézek), és hogy nyerít a ló? – Nyíhaha! –Hangosabban! – Nyíhaha! – Nézzétek, úgy megijedt az ellenség, hogy elkezdett menekülni! Kergessük meg őket! Rajta, rajta! Hajrá, hajrá! Jól van, elmenekült az ellenség! Megállhatunk. Szabad lett az ország! Mondjuk: Éljen Magyarország! (megismétlik kiáltva). Ugorjunk le a lóról! Hórukk! (ugrunk egy nagyot) Kössük ki a lovacskánkat egy nyárfához, el ne kóboroljon! És hadd pihenjen ő is, simogassuk meg, amiért ilyen gyorsan vágtázott! Mondjuk neki, hogy legelésszél lovacskám! (mondjuk egyszerre) Mi is megpihenünk, leülünk a fűbe, és elénekeljük a lovas katonák, a huszárok dalát.

Esik az eső, hajlik a vessző

Esik az eső, hajlik a vessző,
Haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona, majd kisüt a napocska,
Megszárad a lovacska!

A lányok, asszonyok segítsége a háborúban
Bizony, gyerekek, régen a katonák sokat áztak, fáztak, éheztek, szomjaztak, sebesülésekben, betegségekben szenvedtek, és legtöbbször nem is házakban aludtak, hanem kint a szabadban, a hidegben, az ég alatt, vagy sátorban. Mentek ám a katonákkal, a férfiakkal nők is sokszor, és segítettek a harcosoknak. Mit tudtak segíteni a lányok, a nők, az asszonyok a katonáknak? Mire volt szüksége a katonáknak minden nap, amiben tudtak a nők segíteni? – Ennivalóra. Segítettek a lányok a fiúknak eleséget készíteni, főzni, sütni. Segítettek ruhát varrni a katonáknak. – És ha megsebesültek a katonák? – Segítettek gyógyítani őket, bekötözni a sebeiket, gyógynövényeket gyűjteni, és belőlük gyógyteát, gyógykenőcsöt készíteni. Akinek nagyon fájt a sebe, és szenvedett, azt vigasztalták, énekeltek, zenéltek neki, mint a gólyáknak is, amelyiknek megvágta a török katona a lábát: itt elénekelhetjük a Gólya, gólya, gilice-dalt.

Nagyon sokan megsebesültek ám a csatákban, tudjátok milyen fegyverektől? – Puskagolyó, ágyúgolyó, kard, buzogány, fokos, lándzsa. – És nagyon sokan soha nem jöttek vissza a csatákból… – tudjátok, miért nem? – Mert meghaltak… – És ott temették el őket a csata utána a csatatéren, tudjátok hova… a fekete földbe. Nagyon sok kis katonát hiába várt haza az édesanyja, édesapja és a menyasszonya vagy a felesége és a kis gyermekei… Ezért nagyon féltették ám a csatába induló kis katonákat a szüleik, a menyasszonyaik, feleségeik és a gyermekeik. És mielőtt elvitték őket a seregbe, vagy a csatába, előtte bement minden katona a feleségével a templomba, ott letérdepeltek, és imádkoztak a jó Istenhez, hogy győzzenek a csatákban a magyar katonák, és élve, épségben hazajöjjenek mindannyian a családjukhoz. Most ezt a búcsúzást eljátsszuk, jó? Minden szép kisleány választ magának egy legényt és minden legény egy leányt. Fogjátok meg egymás kezét! Most megtanulunk egy dalt, és ezt énekelve mi is bemegyünk a templomba imádkozni Magyarországért és a csatába induló katona életéért (soronként megismételjük az ismert népdal szövegét, ekkor el lehet mutogatni a tartalmat: harangozunk jobbra-balra, aztán helyben lépkedünk, mutathatunk bajuszt a huszárnál, az aranycsákót mutatjuk két kézzel a fejünkön, Magyarországot széttárt karokkal öleljük át, és a szívünkre tesszük két kezünket a végén – ezután egyben elénekeljük négy sort,  közben a párok egymásba karolva lassan, ütemre lépkednek, aztán az ismétlésnél irányt váltanak).

Harangoznak a toronyba'

Harangoznak a toronyba',
Megy a huszár a templomba.
Arany csákó a fejében,
Magyarország a szívében.

Most becsukjuk a szemünket egy kis időre, imádkozunk, kérjük a jó Isten segítségét, áldását – jó, most kijövünk a templomból, és a téren még egy búcsútáncot táncolnak a párok, még egyszer megtáncoltatja a huszárgyerek az ő mátkáját. Egymás két kezét fogva csárdásozunk és énekeljük Kossuth Lajos és a huszárok legkedvesebb nótáját (az első versszakot érdemes soronként megismételve megtanulni). Fiúk, legények, emeljétek föl a kislány egyik kezét, és forgassátok meg egyszer! Ezzel kérjük föl a lányokat a táncra!  (Ezt bemutatom egy óvónénivel, majd az egyes csárdást is: „Balra lépek, dobbant, jobbra: dobbant, csárdás ide, csárdás oda!” (Az ismétlésnél lehet forogni a pároknak.)

Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot

Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán csörgeti a kardot.
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja!
Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója.

Falu végén, falu végén szépen muzsikálnak,
Oda hívnak engemet is magyar katonának.
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak:
Elmegyek a pajtásimmal vitéz regrutának.

Szép a huszár, szép a huszár, felül a lovára,
Aranymente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megyen csatába:
Ne sírj rózsám, megtérek még a szabad hazába!

No, most a huszárgyerek fölemeli két erős karjával a mátkáját, ezzel megköszöni a táncot. Emeljétek föl a leányt, legények! (ez az egyik legszebb jelenet a játékban). Most pedig búcsúzóul pusziljátok meg egymást! (csoda édesek ilyenkor egyes párok) Szól a trombita hangja! Dű, düdü, dű, dű, düdü, dű! Sorakozó, indulás, honvédek a csatába! Most a lányok fölemelik játékból a zsebkendőjüket, és úgy integetnek a kedvesüknek. Mondjuk hangosan: Isten veled, drágám! Hazavárunk a csatából! Hazavárunk épségben! (mindháromszor megismétlik a lányok a kiáltást – ez a pillanat nagyon megható tud lenni…).

No, hát akkor indulás a csatába, vitézek! De, gyerekek! Nem jutott ám régen se minden katonának paripa, és lovas szekér sem, ezért a legtöbben hogyan is közlekedtek, hogy mentek a csatába? – Gyalog. – Hát mi is legyünk most gyalogos katonák, bakák, kis magyar honvédek, és tanuljunk meg katonásan menetelni, egyszerre dobbantva lépkedve, és dalolva közben a katonanótákat! Megtanulunk legalább egy katonaindulót! (a többit eléneklem nekik)

Weöres Sándor: Rajta, rajta, jó katonák

Rajta, rajta, jó katonák, 
Zászlónk lengjen Égre!
Verjük le az ellenséget,
Fusson messze végre!

Weöres Sándor: Megy az úton…

Megy az úton a katona,
zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.

Mitől félne? Kezibe kard,
gonoszoknak odavág,
dírr-durr, odavág,
sose bántsák a hazát.

Weöres Sándor: Nincs szebb a virágnál…

Nincs szebb a virágnál,
szép szál katonánál,
libegő, lebegő
zászló lobogásnál.

Jön már, jön a század!
Nézd a katonákat!
Fegyverük, vaskezük
védik a hazánkat.

Sarkady Sándor: Március 15- re

Zeneszó zeng, menetelnek,
süt a napfény, fut a felleg;
fel a zászlót, fel az égre-
Magyarország örömére!

A szabadság dala szálljon,
aki ember, ide álljon:
jövel édes szabad ország-
gyönyörű légy, Magyarország!

Menetel az ezred… (dán gyermekdal)

Menetel az ezred, döng a lépés,
jobb-bal, jobb-bal, hátraarc!
Bum-bum, szólnak ólompuskák,
mennydörög az ágyú, áll a harc.

A fiúk menetelése
A fiúkat külön meneteltetjük, ha tudunk már egy versikét. Választunk egy kapitányt, egy jól megtermett, erős hangú legényt, ő áll legelőre. Másodiknak a zászlóvivő áll, magasan lobogtatja a magyar lobogót, harmadiknak a trombitás, aki megfújja a trombitáját, a riadókürtöt, ami azt jelzi, hogy minden katonának sorba kell gyorsan állni, indulásra, menetelésre készen. A negyedik pedig a kisdobos lesz, aki pergeti a dobját dobverővel, és ütemesen üti az ütemet, erre kell egyszerre, ütemesen lépkedni, magas térdemeléssel, dobbantva nagyokat. (A fiúkat sorba, oszlopba állítjuk, a kapitányt feléjük fordítjuk.)  – Most megtanulunk tisztelegni: húzd ki magad, jobb kezed emeld a homlokodhoz – ezzel köszöntjük a kapitányt, aki kiadja a parancsot az indulásra. (előttük, velük egy irányban bemutatom nekik s tisztelgést). A kapitány vezényel a csapatnak, a századnak – száz katonának: Század vigyázz! Tisztelegj! (megismételtetem a kapitánnyal) – Trombitás fújd meg a kürtöt! Most mindenki fújja, a lányok is: dű, düdü dű, dű, düdü dű! Kapitány vezényelj: Lépés utánam, indulj! (megismétli) Kisdobos üsd a dobot! Zászlóvivő, tartsd magasra a magyar lobogót!

Egy, kettő bal-jobb, egy kettő bal-jobb! (elindulunk körbe-körbe, előttük lépdelek) A lányok segítsenek lelkesíteni a magyar honvédeket, hangos énekléssel és tapssal!

Aki nem lép egyszerre

Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes igen jó,
Katonának az való.

Nem megyünk mi messzire,
Csak a világ végére,
Ott se leszünk sokáig,
Csak tizenkét óráig.

Elismételjük egyszer-kétszer a dalt, és aztán még vezénylek: egy, kettő, bal jobb, egy, kettő, bal jobb, emeld a lábad magasra, dobbants egyszerre nagyokat: egy, kettő, bal jobb, század állj: egy- kettő! Század vigyázz, tisztelegj!

Katonazenekar – menetelnek a lányok is a fiúkkal
És most megkérjük a lányokat is, hogy ők is álljanak be a seregbe, csináljunk egy katonazenekart, és menetelve, dalolva zenéljünk, üssük az ütemet egyenletesen! (ütőfák, ritmusbotok, építőkockák: minden alkalmas az ütemes zajkeltésre, persze a dobok, cintányérok, csörgők is előkerülnek, s ha van furulya, fúvós hangszer is).
Elénekelünk pár huszárnótát, 48-as katonadalt, közben menetelünk körbe, ha van elég hely, és vezénylek néha: egy-kettő, bal-jobb!

Először elénekeljük a Kossuth-nótát (az első két versszakot megtanuljuk, az Éljen-kezdetű részt megismételjük többször, ezt a dalt először helyben állva énekeljük és zenéljük, majd menetelhetünk rá)

Kossuth Lajos azt üzente

Kossuth Lajos azt üzente:
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer ezt üzeni, 
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Esik eső karikára,
Kossuth Lajos kalapjára.
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

*
Esik eső karikára,
Az ellenség kalapjára,
Valahány csepp esik rája,
Annyi mennykő szálljon rája!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!

Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regimentje!
Ha elfogyott kettő-három,
Lesz helyette tizenhárom!
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

Kossuth Lajos íródeák,
Nem kell néki gyertyavilág,
Megírja ő a levelet
A ragyogó csillag mellett!
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

Megállj császár, Ferenc József,
Ér még pálfordulás téged!
Villog Kossuth fényes kardja,
Őrt áll a magyar angyala!
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

Mikor masírozunk kapitány uram?

— Mikor masírozunk, kapitány uram?
Mikor masírozunk, kapitány uram?
— Holnapután vagy az után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonám!

— Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
— Lencse, borsó káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonám!

— Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakkancs, kapitány uram!
— Vagyon szabó, csizmadia,
Ki megvarrja, ki megfoldja,
Kedves katonám!

— Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
— Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is beleveti,
Kedves katonám!

Jól van dolga a mostani huszárnak

Jól van dolga a mostani huszárnak,
Nem kell szénát kaszáljon a lovának,
Mert a széna porcióba van kötve, van kötve, de van kötve,
Gyere rózsám, tedd a lovam elébe!

Édesanyám, ki a huszár, ha én nem?
Ki nyergeli föl a lovat, ha én nem?
Fölnyergelem aranyszőrű lovamat, lovamat, de lovamat,
Lerúgatom véle a csillagokat!

Gábor Áron rézágyúja

Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.
Indulnak már a tüzérek messze a határba.
Nehéz a rézágyú, fölszántja a hegyet-völgyet,
Édes rózsám, a hazáért el kell válnom Tőled.

Véres a föld, magyar tüzér vére folyik rajta.
Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra.
Anyám, Te jó lélek, találkozom-e még véled?
Holnapután messze földre, hosszú útra térek.

Kossuth Lajos táborában

Kossuth Lajos táborában
Két szál majoránna
Egy szép barna, de magyar huszár,
Sej, lovát karéjozza.

Ne karéjozz, magyar huszár
Mert leesel róla!
Nincsen itt a te édesanyád,
Sej, aki megsiratna!

Ne sirasson engem senki
Jól vagyok tanítva!
Sem léptébe, de sem vágtába
Sej, le nem esek róla!

Mert a huszár a nyeregbe
Bele van teremve,
Mint a rozmaring a jó földbe,
Sej, belegyökerezve!

A jó lovas katonának

A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Paripáját megforgatja, elmegyen dolgára,
Csillog-villog a mezőben virágszál módjára.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Föl, föl vitézek... (Klapka-induló)

Föl, föl vitézek a csatára,
A szent szabadság oltalmára!
Édes hazánkért hősi vérünk
Ontjuk, hullajtjuk nagy bátran, míg élünk!

Föl, föl látjátok lobogómat,
Indulj utánam robogó had!
Zeng, dörög az ágyú, csattog a kard,
Ez lelkesíti csatára a magyart!

Híres Komárom be van véve,
Klapka György a fővezére,
Büszkén kiáll a csatatérre,
Hajrá, huszárok, utánam előre!

Hajrá, huszárok, utánam előre!

(ezt a leglelkesítőbb, leglendületesebb indulót hagyjuk a végére, de előtte megállunk a nagy menetelésben, és elmondom, hogy Kossuth Lajosnak, a szabadságharc fővezérének egyik leghősiesebb kaptánya volt Klapka György, aki Komárom várának fővezére volt, és az ő indulójával búcsúzunk, és a hős huszárok jelszavával: „Mert mondjátok, gyerekek, mi is volt a magyar katonák, magyar gyalogosok és huszárok jelszava! A csatában mindig hátra, vagy előre menjünk? Hátra, vagy előre? Előre! Kiáltsuk együtt a magyar huszárok jelszavát:
„Hajrá, huszárok, utánam előre!” Ezt jó párszor elkiáltjuk, majd indul a menet, a katonazenekar ütemre lép s zenél, énekel. A dal végén vezénylek: Század állj! – Kiáltsuk hangosan a jelszót! „Hajrá, huszárok, utánam előre!”

Gyerekek! Nagyon szépen köszönöm, hogy megünnepelhettük ilyen szépen a magyar szabadságharc napját, búcsúzásként énekeljük el még egyszer a nemzeti lobogónk dalát:

Piros, fehér, zöld,
Ez a magyar föld!
Piros, fehér, zöld,
Ez a magyar föld!
– Az édes hazánk!

És énekeljük együtt utoljára:

„Éljen a magyar szabadság!
Éljen, éljen a haza!”

Éljen Magyarország!
Isten áldja Magyarországot!

Ezzel zárul az ünnepség, a kivonuláskor hallgathatunk huszárnótákat, indulókat.
 – a Kormorán együttes két rockoperájából is ajánlhatunk zenei bejátszást az ünnepség előtt és után, pl. a Harangok dala című gyönyörű dalt, aminek a végén azt kiáltjuk: Győzni fogunk!

Szövegközi kép 4

Még meghallgatásra javasolt dalok:

Süvegemen nemzetiszín rózsa (Arany János)

Süvegemen nemzetiszín rózsa.
Ajakamon édes babám csókja.
Ne félj babám, nem megyek világra,
Nemzetemnek vagyok katonája.

Nem kerestek engemet kötéllel,
Zászló alá magam csaptam én fel.
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogy ne lennék holtig igaz hozzád.

Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem.
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.

Most szép lenni katonának

Most szép lenni katonának,
Mert Kossuthnak verbuválnak.
Kossuth Lajos nem lett volna,
Katona sem lettem volna,
Éljen, éljen a nemzet!

Gyere pajtás, katonának,
Jobb dolgod lesz, mint apádnak!
Pár esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság!
Éljen, éljen a nemzet!

Az oldal tetejére