Mikulás-nap

Megtarthatjuk úgy is, hogy egyikünk, az egyik „regős”, az egyik zenész öltözik be Mikulásnak, vagy a már meghívott Mikulással együtt megbeszéljük a forgatókönyvet, az ajándékozás menetét. A gyerekeknek történő csomagosztás során papírról olvasva mi is vállaljuk névre szólóan az egyes gyerekek jellemzését, dicsérését, dorgálását. A Mikulás-napot, a Mikulás-ünnepet meg lehet tartani az azt megelőző és követő napokon is.

A hagyományos mikulás-dalok mellett énekelünk más mókás dalokat is, és az adventi és karácsonyi műsor egy részét is természetesen. Egyházi óvodákban télapó helyett Mikulásról énekelünk, s megemlékezünk Szent Miklósról.

Keretjátékba is helyezhetjük az ünneplést, a gyerekek ezt mindig szeretik: lovasszánra ülünk és lovacskákra pattanunk, s viszünk sok-sok eleséget — főként a konyhánkból — a kis állatoknak az erdőbe, a vadetetőbe, s a madárkáknak a madáretetőkbe. Hozzon az erdei, mezei állatoknak is ajándékot a Mikulás, vagy a Télapó. Meglessük az állatkákat, hogy odamerészkednek-e s hogy hogyan eszegetnek. Aztán megbarátkozunk velük, s zenélünk s énekelünk is nekik téli dalokat — ütőfákkal s más ütőhangszerekkel óvodazenekart alapítunk, a Hull a hó kezdetű dalt pedig elmutogatjuk s elzavarjuk a vadászt…

Mikulás szánon rénszarvassal Mókás táncokat is járunk a Mikulás-műsor vége felé, megtáncoltatjuk a téli álomra készülő medvét s még a Mikulást is. Elénekeljük a Brumm-brumm Brúnó című dalt, közben páros csárdást járnak a leányok a legényekkel, mackó módra dűlöngélve. A Hol jársz mackó? című mókás körjátékot játsszuk el ezután — lásd alább a leírását — , majd a legélvezetesebb páros táncot: Szervusz, kedves barátom! Végül a közkedvelt kígyózó, vonatozós táncok következnek, legvégül pedig a macskafogó játék: Bújj, bújj, zöld ág! Az Ég a gyertya, ég című dallal kézen fogva körbejárva búcsúzhatunk: a kör közepére helyezhetünk kis fenyőfát, fenyőágat, vagy adventi koszorút, és meggyújtunk egy gyertyát — csillagszórót is talán.

Mikulás-napi daltár — Mikulás-napi dalok és más téli, adventi s karácsonyi dalok

Itt kopog, ott kopog
Betlehemes regős ének ovisoknak (a Porka havak esedeznek c. dal átköltése)
Télapó itt van
Hull a pelyhes fehér hó
Ég a gyertya, ég
Télen, nyáron zöld a fenyő ága
Ezüstfenyő szép sudár
A zöld fenyőfán
Jaj, de pompás fa
Ezüstszánkót hajt a dér
Báránykának csengettyű…
Óh, szép fenyő
Csengőszó, csengőszó… (Csengvén lengsz…)
Száncsengő
Haragosi
Suttog a fenyves zöld erdő
Hull a hó, hull a hó
Télapó, gyere már!
Fenyőünnep immár eljő — Kirye, kirye kisdedecske
Itt van a szép víg karácsony (Dsida Jenő — Kormorán Együttes)
A betlehemi királyok (József Attila — Kormorán)
Ipesz-csipesz (Karácsonyi varázsdal)
Micimackó (Halász Jutka lemezéről))
Kiskarácsony, nagykarácsony (népi ének)

Mikulás csizma

BETLEHEMES REGŐS ÉNEK OVISOKNAK
(a Porka havak esedeznek c. dal átköltése — vers: Szendrey Marót Ervin)

Porka havak esedeznek, de hó, reme-róma!
Nyulak, rókák játszadoznak, de hó, reme-róma!
Bényomoztunk e faluba, de hó, reme-róma!
Az óvódának udvarába, de hó, reme-róma!
„Csodavilág” Óvodába, de hó, reme-róma!
Itten látunk sok gyermeket, de hó, reme-róma!
Sok szép kislányt és legénykét, de hó, reme-róma!
Akik minket köszöntenek, de hó, reme-róma!
Tapsolnak és azt dalolják, de hó, reme-róma!
Jöjjetek be, jó regősök, de hó, reme-róma!
Hozott Isten benneteket, de hó, reme-róma!
Hozzatok e házra áldást, de hó, reme-róma!
Mondjuk együtt tiszta szívből, de hó, reme-róma!
Áldás-áldás, Isten-áldás! De hó, reme-róma! (minden sort megismételtetünk a gyerekekkel)

Kotta: titititi titititi / titititi tá tá / s l s l s f m d / m d m f s s / (a legvégén: m m r r d d)

PORKA HAVAK ESEDEZNEK, DE HÓ REME RÓMA (Eredeti változat)

Porka havak esedeznek, de hó reme róma,
Nyulak, rókák játszadoznak, de hó reme róma,
Bényomoztunk a faluba, de hó reme róma,
Kis Domokos udvarába, de hó reme róma,
Ottan láttunk rakva házat, de hó reme róma,
Abban láttunk vetve ágyat, de hó reme róma,
Küjjel fekszik jámbor gazda, de hó reme róma,
Belül fekszik gyenge nője, de hó reme róma,
Közbül fekszik páris gyermek, de hó reme róma,
Költögeti apját, anyját, de hó reme róma,
-Kelj fel apám, kelj fel anyám, - de hó reme róma,
-Mer eljöttek a regösök! - de hó reme róma,
Régi törvény nagy rőt ökör, de hó reme róma,
Annak fele regösöké, de hó reme róma,
Szarva teli sült pereccel, de hó reme róma,
Annak fele regösöké, de hó reme róma,
Füle teli apró pénzzel, de hó reme róma,
Annak fele regösöké, de hó reme róma,
Hátán által hatvan kolbász, de hó reme róma,
Annak fele regösöké, de hó reme róma,
Köldökébe köböl komló, de hó reme róma,
Az maradjon az asszonynak, de hó reme róma,
Segge teli mogyoróval, de hó reme róma,
Az maradjon a gazdának, de hó reme róma.

A fenti regnek mondott szokás Erdélyben az új házasok köszöntése volt. Karácsony másnapjának reggelén „előbb az idősebbek, aztán a középkorúak, későbben az ifjak nagyobb számmal elmennek az illető pár udvarára. Úgy igyekeznek, hogy egymást utol ne érjék, mert az igen nagy szégyen.” „Az új pároknál rendszerint együtt volt a rokonság. A regeseket helyenként terített asztal várta. Mi a regölés? Sebestyén Gyula szerint: „ téli napforduló egykori pogány ünnepének csökevényes emléke, magának a fényben visszatérő égi napnak, új esztendő kezdetének ünnepe; annak a naptári napnak (dec. 25.), amelyre később az egyház Jézus születése napját helyezte, mintegy, behelyettesítette azét, »ki magát a Napot is hozta«.

Zala megyében a regölő fiúk, legények azokat a házakat járják, ahol házasulandó leány vagy legény lakott. Nagyrécsén (Zala megye) a regösök száma 4-5-6 volt.

A regösénekek dallamai ősiségükből sokat elárulnak. Kodály A magyar népzene címűkönyvének egyik fejezetében ír a gyermekdalokról és a regösénekekről. Ugyanúgy ütempárokból áll, vagy általában rövid motívumok végnélküli ismételgetéséből, mint a gyermekdalok. S ez „ott van, mint jellemző forma minden primitív nép zenéjében, sőt fejlettebb népek megmaradt ősi hagyományaiban.” A legjellemzőbb tulajdonságaik: mind hexachorde — hat egymást követő hangból áll —; a dallamuk rendszerint az 5. fokon, vagy körülötte mozgó hangon kezdődik; s különösen jellemzi egy, páros számú ütemek súlytalan hangjára felugró kvint. Szinte valamennyiben megvan. Ez a sajátossága is a gyermekdalokhoz kapcsolja a regöséneket. Úgy látszik, hogy a regősénekek a gyermekdalokkal együtt egy sokkal nagyobb emberi közösség sajátja.

A regősénekek szövegükben is megőriztek számos ősiséget, sámánokkal-táltosokkal kapcsolatos elemet, mint a „haj! regő rejtem” sort: „varázzsá, vagy varázsba varázsolom,” illetve „varázzsal varázsolom.”

HOL JÁRSZ, MACKÓ? (Medvetáncoltatás)
(Zene, vers, tánc: Szendrey Marót Ervin)

Brumm, brumm, brummog a mackó,
Cammog, ébredezik már.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Lépdel, dűlöngélve jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Táncol, táncikálva jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Tapsol, tapsikolva jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Tapsol gyorsan, tapsikolva jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Tapsol hátul, tapsikolva jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Ágaskodva, pipiskedve jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Guggol, guggolódva jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Sarkán, zötykölődve jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Hátrál, hátrafele jár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Vízben lépked, mint gólyamadár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Serdül-fordul, körbe-körbejár.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Visszaperdül, körbe-körbejár.
Brumm,, a brumm, brummog a mackó,
Ugrál, szökken, ugribugrigál.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Ballal ugrik, ugribugrigál.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Jobbal ugrik, ugribugrigál.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Guggol s ugrik, ugribugrigál.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Lehajol, hátranyúl, ugribugrigál.
Brumm, brumm, brummog a mackó,
Lehajol, hátranyúl, ugribugrigál.

— Hol jársz, mackó?
— Itten, éppen! Beszaladok ide, hopp!
— Hol jársz, hol jár a mackó?
— Itten, éppen! Kiszaladok oda, hopp! (ezt a 2. részt kétszer, azután megismételjük az egészet)

A játék leírása: kört alkotva, kéz a kézben — vagy egymás vállát fogva — járunk lassan körbe-körbe, a tapsolástól kezdve a páros soroknál elengedjük egymás kezét, és a vezényszót követjük a „tá-tá, ti-ti-ti-ti, tá”-ütemre, majd mindig újra kézfogással haladunk tovább. A harmadik feladatnál, amikor „táncol”, akkor lehet egymás kezét befelé s kifelé lengetve haladni. A végén a lehajlásnál egyik kezünket lábaink alatt hátranyújtjuk, másikat előre, így alkotunk körláncot s így ugrálunk — igen mókás! A második résznél: „Hol jársz?” — itt kéz a kézben befelé fordulunk s haladunk lassan befelé, majd a mackó válaszánál ugrunk kettőt s beszaladunk három lépéssel s végül ugrunk egyet, ezután hátrálva kifelé lépünk négyet, ugrunk kettőt, futunk három lépést s ugrunk végül egyet.

A dal kottája:	1. rész:	táá táá / tá titi tá tá /	m d / m m m m d /
		táá táá (tá tá tá tá) / titititi tá /	f r (f r f r) / f f f f s /
	2. rész:	táá táá / táá táá (tá titi tá tá) /	l f / l f (l f f f f) /
		tá tá tá tá / titititi titi tá /	t s t s / t s s s s s t / ism.-nél: t s t s / t s s s s s m’

A karácsonyi ünnepkör történetisége

Mikulás napján...

Az ajándékosztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén - december 6. hajnalán meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. A szintén használatos Télapó kifejezés a 20. század első harmadában keletkezhetett, már a két világháború között is használták a Mikulás szó szinonimájaként.

A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.

Advent:

Az advent szó latin eredetű, jelentése megérkezés (az Úr érkezése), eljövetel. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete pedig András naphoz (november 30.) legközelebb eső vasárnap. Mint minden ünnephez, az adventhez is tartoznak hagyományok, hiedelmek: régen az ünnep kezdetét harangszó jelezte éjfélkor, a vallásos emberek ilyenkor szigorú böjtöt tartottak, falun pedig hajnalban misékre jártak Szűz Mária tiszteletére. A régi adventi hagyományokhoz tartozik még Borbála (dec.4.), Miklós (dec.6.) és Luca (dec.13.) napja is.

Szt. Borbálának, mint védőszentnek a kultusza, a középkor népi kultuszának, a középkori társadalom vallásos életének elválaszthatatlan része volt. Kétségtelen, hogy egyike volt a keresztény középkor legnépszerűbb szentjeinek. Nemcsak a hithez való hűséget, hanem a segítő szándék jellegzetes női erényét is jelképezte. Borbálát a legenda szerint kereszténységéért lefejezték. A lányok pártfogójuknak tekintették, és ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett.

Szent Miklós püspök egyszer egy ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, akik ezért tisztességgel férjhez mehettek. Innen ered a szokás, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba cipőiket, és várják a Mikulást.

Szent Luca napja volt a naptárreform előtt az év legrövidebb napja. Ekkor a fiatal eladósorban lévő lányok 13 darab papírra felírtak 13 különböző férfinevet, majd minden nap kidobtak egyet, és az utolsó papíron szereplő név jelentette a leendő férj nevét.

Adventi gyertyagyújtás:

Bár az első adventi koszorú készítője Johann H. Wichern evangélikus lelkipásztor volt, az adventi gyertyák hagyományos színeit mégis a római katolikus liturgiából kölcsönözzük. Az advent ugyanis — a húsvéti előtti időszakhoz hasonlóan — nemcsak a várakozás, hanem a böjt és a bűnbánat időszaka is, amit a katolikus liturgiában lila színnel jelölnek. Ezért az adventi időszak és az adventi gyertyák színe általában lila, kivéve egyet. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszínű, mivel a (bűn)bánatba már egy kis öröm is keveredik, ahogy egyre közeledik a karácsony.

A katolikus népi vallásosságban minden gyertya szimbolizál valamit. Az első a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hiszen a bűneset után nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót. A második a remény gyertyája, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. A harmadik, a rózsaszín gyertya Szűz Máriáé, és azé az örömé, hogy a Fiú a földre jött. A negyedik Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében, ez a szeretet gyertyája.

A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában nem a lila és a rózsaszín, hanem a piros/vörös és fehér gyertya szokása dívik. A gyertyák száma is más lehet, mivel sok helyütt (például az anglikán családokban és Németország egyes részein) a négy piros gyertya mellé, a koszorú közepére állítanak egy nagyobb fehér gyertyát. Ez a Krisztus-gyertya, amit csak karácsony este gyújtanak meg. Ám azokon a területeken is, ahol a három piros és egy fehér gyertya divatja van, Krisztusnak ajánlják az utolsónak meggyújtott fehér gyertyát.

Regölés:

A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki (a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...stb) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: "Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

Betlehemezés:

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" (a napkeleti bölcsek meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készűlt jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű minisztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

A karácsony előzményei:

Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik a napfénynek, a meleg tavaszi és nyári hónapoknak óriási szerepük van az emberi társadalmak életében. Az emberek táplálékukat a meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor a bőség és jólét jellemezte a közösség életét, szemben a hideg téli napokkal, amikor az éhezés, a hideg és a sötét kerítette hatalmába az embereket. Érthető tehát, ha az ókori népek hálaadó, köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót, amely időponttól kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak, átvitt értelemben a fény győzedelmesedik a sötét éjszaka felett. Ezeknek a rítusoknak az is a szerepük volt, hogy az elcsigázott emberekbe reménységet, hitet öntsenek, hogy könnyebben viseljék azt az időt, ami a tavasz beköszöntéig hátravan. Az ókori Rómában a december 17-24 közötti időszakban tartották a Szaturnália ünnepeket. Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, szokásban volt a szolgák megajándékozás, és bizonyos munkák tiltva voltak a házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett. A mai értelemben vett, keresztény karácsonyról, a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste, 26-a pedig az ünnep második napja.

Karácsony vigíliája:

Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehembe. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai között. Míg advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a megvalósult és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. Karácsony a keresztyénység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett. Bár napjainkra az ajándékozás rendkívül fontos momentuma lett az ünnepnek, mégis a karácsony éj misztikuma, csodája nem múlt el.

Karácsony böjtje:

A karácsony böjtje, amely a hamvazószerda és a nagypéntek mellett a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap. Jézus születése előtt péntek. Ilyenkor reggelire csupán kenyeret és olajba áztatott savanyú káposztát ettek a jó katolikusok. Mások csak kenyéren és vízen böjtöltek. A böjti ebédre üres bableves és mákos guba vagy mákos tészta készült.